Napelem - Kecskemét
Környezetünk védelme napjaink egyik leghangsúlyosabb kérdése. A bolygónk légkörébe kibocsátott széndioxid mértéke átlépte azt a kritikus értéket, amely már veszélyezteti a Föld jövőjét. A megoldás az alternatív energia. Cégünk, a Bács-Zöldenergia Kft. elkötelezett a megújuló energiaforrások felhasználása mellett. Termékkínálatunkban megtalálható szinte minden ma otthon elérhető megújuló energia felhasználására szánt eszköz, úgy mint: napelem és napkollektor, vagy a szélgenerátor és a hőszivattyú. A napelem és a szélgenerátor segítségével otthona elektromos ellátását egészítheti ki úgy, hogy az eddigi áramszámlájának mindössze töredékét kell ezután fizetnie, hiszen csak akkor kell áramot vásárolnia a szolgáltatótól, amikor hosszabb időn keresztül nincsen napsütés vagy szél, hiszen ekkor természetesen a szélgenerátor és a napelem nem tud áramot termelni. Azonban amikor éppen otthona áramfogyasztásánál többet termel, akkor a napelem és a szélgenerátor által előállított áram betáplálható a hálózatba, így azt a szolgáltató jóvá fogja írni a számláján. Mind a napelem, mind a szélgenerátor egyszeri nagyobb beruházást jelent ugyan, de azután Ön szinte ingyen kapja az áramot akár évtizedeken keresztül, és közben óvja a Föld környezetét is.

